Ahogy az már megszokott, az FIA az októberi Motorsport Világtanácsi ülését és a decemberi közgyűlését követően megkezdte a 2020. évi szabályváltozások közzétételét.
A szabályzatok az FIA weboldaláról érhetők el. Bár szinte az egész világ az angol nyelvű szöveget olvassa, mivel vitás esetekben a francia nyelvű változathoz kell igazodni (FIA Nemzetközi Sportkódex 19.4.1), helyesebb, ha abban a sorrendben mondjuk, hogy a szabályokat francia és angol nyelven érhetjük el.
A korábbi évekhez hasonlóan várhatóan a jövő év elején teszi közzé a számára is releváns szabályzatok fordítását honlapján a hazai sportszövetség.
Valamennyi FIA sport- és technikai-szabályzat ide kattintva érhető el. Mivel azonban – szerencsére – jelentősnek mondható azon magyar versenyzők, csapatok és sportszakemberek száma, aki érintettek valamelyik nemzetközi sorozatban, kupában vagy bajnokságban, az alábbiakban belinkelem néhány szabályzat 2020-as verziójának az elérhetőségét.
Mivel a szabályok változása – azaz módosított szabályzatok kiadása – esetén a konkrét dokumentumok linkjei változhatnak, az ebből adódó problémák elkerülése érdekében alább a dokumentumok gyűjtőoldalait linkelem be.
(Mivel még én sem vetettem bele magam az újdonságok tanulmányozásába, a változásokról a következő bejegyzésekben fogok írni. Ha nem szeretnél lemaradni ezekről a bejegyzésekről, iratkozz fel a blog RSS csatornájára vagy kövesd facebook oldalam.)
Általános szabályok
Világbajnokságok
- FIA Formula 1 Világbajnokság
- FIA Rallycross Világbajnokság
- FIA Rally Világbajnokság
- FIA Formula E Világbajnokság
További bajnokságok, kupák, sorozatok